Zenélni...

Derek Sherinian - A billentyűk királya

2013. június 21. 20:33

Több okból kifolyólag választottuk aktuális címlapsztorink alanyául Derek Sherinian billentyűst. Először is, a kaliforniai muzsikus néhány hete jelentette meg hetedik önálló lemezét, Oceana címmel, melyen a tradícióknak megfelelően ezúttal is népes vendégsereg teszi tiszteletét. Többek között Simon Phillips, Joe Bonamassa, Steve Stevens, Doug Aldrich, Steve Lukather és Tony Franklin játszik nagyokat a fúziós jazz rock albumon. Másodszor, Derek jelenleg leginkább prioritást élvező csapata, a Glenn Hughest, Joe Bonamassát, és Jason Bonham-et is rejtő Black Country Communion szintén a napokban állt elő egy Live Over Europe című koncert DVD-vel, melyről a kritika máris felsőfokban beszél. A címlaphoz ennyi is bőven elég lenne, a legfontosabb azonban, hogy a szerkesztőségben egyöntetűen úgy gondoljuk, Derek egyéni zenei látásmódjának, jellegzetes játékstílusának, valamint félreismerhetetlen hangzásvilágának köszönhetően az elmúlt másfél évtized legjelentősebb billentyűs játékosának tekinthető. 

 

A neves Guitar World magazin által a „billentyűk királyaként” aposztrofált, a 2011. novemberi Keyboard magazinban pedig „az új generáció billentyűs hősének” nevezett Sherinian a világhírű bostoni Berklee zeneiskolában sajátította el a zongorázás tudományát, 1989-ben pedig nem kisebb sztár, mint Alice Cooper választotta turnézenekarának billentyűsévé. Az óriási sikerrel futó koncertsorozatot követően a KISS kérte fel a Revenge album világkörüli turnéjához, az Alive III élő albumon hallható is a játéka. Noha ezután stúdiómuzsikusként visszatért Alice Cooper oldalára a The Last Temptation album felvételeinek idejére, az igazi áttörést az 1994-es esztendő hozta meg számára, ekkor vette át Kevin Moore helyét a Dream Theaterben. Derek együttműködése a progresszív metal császárokkal 1999-ben, két stúdióanyagot és egy dupla koncertalbumot követően ért véget. Még ebben az évben szólókarriert indított, első saját lemeze Planet X címmel jelent meg, majd ugyanezen a néven elindított egy jazz rock projektet is Tony MacAlpine gitárossal és Virgil Donati dobossal. A 2000-es években beszállt Billy Idol zenekarába, melynek jelenleg is tagja, valamint dolgozott az egykori Thin Lizzy és Whitesnake gitáros John Sykes mellett, majd 2009-ben jött a Black Country Communion szupergroup létrehozása. Mindezen projektek azonban nem akadályozták meg abban, hogy töretlenül haladjon szólópályáján is, a kiváló új korong pedig a legfőbb bizonyíték arra nézve, hogy a fekete-fehér klaviatúrák mágusának még mindig van fontos zenei mondanivalója. Az Oceana kapcsán Derek nagy örömmel állt rendelkezésre, én pedig lelkesen faggatództam.

Ezúttal milyen elképzelésekkel vágtál neki az újabb szólóabum készítéséhez?

Mindenféleképpen olyan anyagot szerettem volna írni, amely kevesebb heavy metal és kevesebb progresszív elemet tartalmaz. Ugye, a korábbi lemezeimen mindkettőből akadt bőven, ezért Simon Phillips-szel rettentő keményen dolgoztunk azon, hogy sikerüljön elvonatkoztatni a muzsikát a bevált keretek közül. A szemünk előtt egy olyan album képe lebegett, amely Jeff Beck korai instrumentális munkáinak világát transzformálja hard rock kontextusba. Úgy érzem, hogy sikerült maradéktalanul megvalósítanunk az elgondolást, és ezt a kritika egyöntetűen pozitív fogadtatása is alátámasztja.

Nekem is Jeff Beck neve ugrott be, amikor először hallgattam a lemezt…

Ugye? A leglényegesebb egyébként az volt, hogy a vezérmelódiák a lehető legerősebbek legyenek, hiszen ebben a zenében nincsen ének, ezért muszáj, hogy a dallamformáló hangszerek képesek legyenek fenntartani a hallgató érdeklődését.

Minden egyes szólóalbumodon gitárhősök sorát vonultatod fel. Nagy gitárrajongó vagy?

Az bizony, imádom a hangszer valódi mestereit!

Ezúttal hogyan választottad ki a gitáros vendégeket?

Maguk a dalok adták ezt így. Már a megírásuk idején tudtam, hogy melyikhez kit kellene csatasorba állítani. Steve Lukather meghívása pélául teljesen egyértelmű volt, hiszen a legtöbb lemezemen szerepel, a játékstílusa nagyon passzol az enyémhez. Steve Stevens két dalt is írt velem a koronghoz, Joe Bonamassa és Doug Aldrich pedig egyet-egyet, ezeket teljesen magától érthetődő módon ők maguk játszották fel.

Korábban olyan jazzlegendák is tiszteletüket tették a lemezeiden, mint Allan Holdsworth és Al Di Meola. Ki az, aki még rajta van a listádon, és eddig nem pipálhattad ki a nevét?

Nem túl meglepő módon Jeff Beck az a gitáros, akivel mindenképpen szeretnék dolgozni egy napon. Óriási hatással volt rám, rendkívüli módon inspirált a játéka.

A Mythology albumodon, illetve a Planet X Quantum lemezén szerepelt Allan Holdsworth. Szerintem Holdsworth senkiéhez sem hasonlítható gitározása is fantasztikusan jól működött az általad teremtett közegben. Nem gondoltál még arra, hogy egyszer egy teljes albumot kellene készítenetek közösen?

Ó, Istenem, dehogynem! Allan Holdsworth azonban az az ember, akit egyszerűen képtelenség ilyesmire rávenni! (nevet) A fickót nem lehet bezárni hetekre a stúdióba, mert állandóan turnézik, úgyhogy óriási fegyvertényként élem meg, hogy már két alkalommal is sikerült rábírnom valamilyen együttműködésre! Ha csak rajtam múlna, akkor Allan az összes lemezemen játszana, de jól tudom, hogy ez lehetetlen. Egyébként bármennyire is csodálom Allan játékát, a kiadóm valószínűleg nem támogatna egy ilyen együttműködést. Holdsworth nevével ugyanis nem lehet albumokat eladni, ez a szomorú igazság. A lemezkiadás elsősorban üzlet, és ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Holdsworth a zenészek zenésze, akiért mindenki rajong, ez a szakmai elismerés viszont valamiért nem találkozott a nagyközönség ízlésével…

Két évvel ezelőtt részt vettél a Black Country Communion zenekar létrehozásában. Dióhéjban elmesélnéd, hogyan kezdődött ez az érdekes történet?

A Black Country Communion ötlete Kevin Shirley producer fejéből pattant ki, akivel egyébként együtt dolgoztam a Dream Theater Falling Into Infinity albumának készítésekor, 1997-ben. Kevin szeretett volna egy zenekart építeni Joe Bonamassa és Glenn Hughes köré, ezért felhívott engem és Jason Bonham-et. 2010. januárjában vonultunk stúdióba, a lemez pedig nyáron jelent meg. Az anyag komoly sikereket aratott szerte a világon, ezért egyből nekiláttunk a folytatásnak, ami nyolc hónappal később jött ki. Idén nyáron lebonyolítottunk egy masszív európai turnét, melyet a most megjelent Live Over Europe koncert DVD dokumentál. Úgy gondolom, hogy a zenekar rendkívül jól működik, fantasztikus a kölcsönhatás négyünk között.

A stílusod kevésbé dominál a Black Country Communion lemezeken, mint amit megszokhattuk a közreműködéseddel készült múltbéli anyagokon. Más jellegű hozzáállást várnak itt el tőled?

A Black Country Communion-béli szerepem olyan, mint Jon Lordé a Deep Purple-ben, vagy John Paul Jonesé a Led Zeppelinben. Ebben a bandában nincs szükség virtuozitással elővezetett billentyűfutamokra, de ezt a szerepkört is kedvelem. Itt legalább csutkára feltekerhetem a Hammond B3 orgonát!

Mind a játékstílusod, mind a hangzásod teljesen egyedi. Hogyan sikerült ezt kifejlesztened, illetve megtalálnod önmagad?

Valószínűleg a széles skálán mozgó hatásaimnak köszönhetően, ezen belül is a gitárorientált zenék jelentőségét emelném ki. Ahogy már beszéltük, a gitárosok nagy befolyással voltak a játékomra, és ez hallható. Szólistaként úgy gondolkodom, mint egy gitáros, nem úgy, mint egy billentyűs. Emiatt érezni egyfajta agressziót és tüzet a szólóimban, és ez a hozzáállás megkülönböztet a többi billentyűstől. Ami az egyéni hangzást illeti, ez bizony sok év keresgélésének, fejlesztésének és fejlődésének eredménye. A saját zenei identitás megtalálása nem megy egyik napról a másikra.

Mostanában milyen cuccokkal veszed körül magad a színpadon?

Főként vintage hangszereket, Hammond B3 és Leslie orgonákat, valamint Moog Voyager XL-t használok, illetve az új Korg Cronos-t, és néhány Clavia Nord modellt.

Mennyire követed figyelemmel a mai billentyűsök tevékenységét?

Azt hiszem, elég jól tudom, hogy mi zajlik odakint, noha a billentyűsök közül viszonylag kevesen dolgoznak szólóban. A kortárasaim közül Jens Johansson munkásságát emelném ki, az a svéd fickó félelmetes dolgokat művel! 15 évvel ezelőtt a testvérével, Anders Johansson dobossal készített egy zseniális lemezt, amit Allan Holdsworth gitározott fel. Iszonyatosan eltalált azzal az anyaggal, a mai napig rendszeresen előveszem!

Ha már különböző billentyűsökrők beszélgetünk, mi a véleményed a Dream Theater-es Kevin Moore-ról és Jordan Rudessről?

Szerintem Kevin Moore nagymértékben hozzájárult a korai Dream Theater albumok nagyszerűségéhez. Kiváló szövegeket írt, és bár nem ő volt a világ legtechnikásabb játékosa, nagyon illett a zenekarba, a témái markáns arculatot adtak a daloknak. Visszatekintve azt mondom, mindhármunk közül Kevin volt az ideális billentyűs a Dream Theater számára. Jordan Rudess technikailag elképesztően jó billentyűs, a stílusa azonban nagyon távol áll az én ízlésemtől. Nem akarok rosszat mondani rá, mert tényleg nagyon kevesen képesek mindarra, amire ő, de egyszerűen nincs benne a rock & roll a vérében.

Mit gondolsz Mike Portnoy távozásáról a Dream Theaterből?

Szerintem ez a legjobb, ami csak történhetett, és ez mindkét félre igaz. Mike Mangini új energiákat hozott a Dream Theaterbe, Portnoy pedig végre szabad, és azt csinálhatja, amit csak szeretne. A srácok mindannyian a barátaim, ezért igyekszem pártatlan maradni… Ebben a világban semmi sem tart örökké, a dolgok változnak, de bízom benne, hogy egyszer még rendezni tudják a kapcsolatukat, és újra barátok lesznek.

A Planet X projekt egy ideje pihen. Lesz valamikor új lemez?

Jelenleg ez nincs tervbe véve. Én magam elfoglalt vagyok a saját dolgaim, a Black Country Communion, és Billy Idol okán. Tony MacAlpine ugyancsak szólóban dolgozik, nemrég jött ki a lemeze, Virgil Donati pedig bemutatókat tart, valamint Allan Holdsworth csapatával turnézik. A Planet X egy speciális projekt, mellyel számos műfaji korlátot átléptünk a múltban, viszont nem termel túl sok pénzt a kiadónak. A mai zeneiparban sajnos nem egyszerű szerződést találni egy ilyen nehezen eladható csapatnak, szóval jelenleg áll a dolog.

Visszatérve az új szólóanyagra, tervezed a lemez megturnéztatását?

Mindenképpen szeretném, jelenleg is azon munkálkodom, hogy ez összejöjjön. A tervek szerint jövő tavasszal mennék át Európába, és nagyon jó lenne, ha Simon Phillips, Tony MacAlpine, és egy átkozottul jó basszusgitáros is velem tartana!

www.dereksherinian.com

Koncertfotók: Charles Jischke

Danev György