Zenélni...

George Duke interjú

2013. június 21. 18:26

Egy olyan legendás muzsikusról, mint Te mindenki azt gondolja, hogy már a bölcsőben is zenélt. De nyilván volt egy kezdeti lökés, ami a zenei pályára állított. Vissza tudsz-e emlékezni, hogy miért kezdtél el zenélni? 

Tudod, mi adta az ötletet, hogy muzsikálni kezdjek? Édesanyám már egészen kis koromban számos kulturális rendezvényre cipelt magával, legyen az balett, jazz vagy komolyzenei hangverseny. Négy és fél éves lehettem, amikor egy Duke Ellington koncertre vitt el. Csupán annyit fogtam fel az egészből, hogy valamit csinált a kezeivel a bácsi és ettől hang jött ki abból a fekete dobozból. Később megtudtam, hogy ezt nevezik zongorázásnak. Aztán volt olyan is, hogy a kezeit rázta, azt hittem, integet valakinek. De közben valami történt a zenében is, és persze ezügyben is megvilágosodtam a későbbiekben, hogy valójában vezényelt. Ja, és Dukenak hívták! Pont olyan akartam lenni, mint ő, ráadásul azt gondoltam, hogy a rokonom. Persze édesanyám hamar elmondta az igazságot, de ennek ellenére ez indított el a zenei pályán. A közönség mosolygott, én remekül szórakoztam, beindultam a ritmustól, és ekkor éreztem először, hogy életem végéig ezt szeretném csinálni.

 

Hogyan alakult a zenei pályád, hol tanultál, kikkel kerültél kapcsolatba az első időkben, egyáltalán hogy indult a karriered?

Tinédzser koromban a San Francisco-i zenei konzervatóriumban szereztem diplomát, de rég volt már (nevet)! 17-18 évesen kezdhettem el a sulit és volt egy fellépésem a helyi Bullshead klubban. Al Jarreau lépett itt fel vasárnaponként, de a klub tulajdonosa megkérdezte tőlem, miért nem alakítok vele zenekart, és együtt léphetnénk fel hétvégenként. Erre azt válaszoltam: hiszen Al nélkülem is jó! Végül csak összeálltunk, kiváló barátok lettünk, közel három évig játszottam ebben a klubban Al Jarreau-val konzis éveim alatt. Ez idő alatt mindketten kezdtük elhinni, hogy ebből meg is tudunk élni egy napon. Al pszihológus volt, édesanyám pedig tanári diplomát álmodott meg nekem, szóval volt bőven kétely mindkettőnkben a klubzenéléssel kapcsolatosan. Ennyi év után mindketten aktívan muzsikálunk, lemezeink jelennek meg, turnézunk. Szóval, így indult el minden.

Mi az, ami napjainkban foglalkoztat, milyen formációkban láthatnak, hallhatnak a rajongók?

Van egy zenekarom, de a létszáma az gázsi függő (nevet)! Néha szoktunk kvartettben játszani dob-basszus-gitár felállásban kisebb koncerteken, ahol a kedvem szerint zongorázhatok, elmélyülhetek a saját repertoáromban. A jobban fizető helyeken énekesek és másodbillentyűs is csatlakozik a bandához. Elég sok saját produkcióm is fut jelenleg, főleg külföldi előadókkal dolgozom. Nemrég fejeztünk be egy közös projektet egy fiatal kameruni zenésszel, de régi haverokkal is dolgozom, mint pl. Jeffrey Osborne vagy Howard Hewitt. Összességében eléggé elfoglalt vagyok, többet is turnézok, mint az elmúlt tíz évben.

Lehetőséged volt kipróbálni és használni a Roland új, forradalmi, modellezésen alapuló V-Piano zongoráját. Számodra melyek a V-Piano valódi előnyei?

Elég nyilvánvaló előny a mérete. Ha kis színpadon játszol, ez tényleg elfér rajta. De ennél sokkal fontosabb számomra, hogy ez a hangszer valóban jól szól. Igazi akusztikus zongora érzetét kelti egy kis dobozva zárva. Nagyon rugalmasan változtathatom a hangzást a játékdinamikámnak megfelelően. Ezt nem is igazán értem, hogyan teszi, mert én csak egy zongorista vagyok. Viszont az nagyon izgalmas, hogy néhány percig játszom rajta és ’megtanulja a billentésemet’ a hangszer. Ez nem lehetséges egy akusztikus zongorán.
Turnézáskor szintén óriási előnyt jelent, hogy a V-Piano egyéni ízlés szerint hangolható. Az akusztikus zongoránál sosem lehet tudni, hogyan lesz pontosan behangolva. Hangbeállás előtt be szokták hangolni, de még koncert előtt is utána szoktak hangolni. Sajnos még ez sem biztosíthat a felől, hogy a koncert alatt nem fog elhangolódni bizonyos fekvésben.
Szóval számos esetben ki van szolgáltatva a zenész a helyszínen található zongorának. Pedig az igazi inspiráció akkor jön, ha élvezettel játszol a zongorán, amikor egy igazi ’hangszer’ szólal meg a kezeid alatt. Ha nem tudsz vele megbarátkozni, csak nyűg lesz végigjátszani a koncertet. És a V-Piano igazi hangszer, erre hamar rájöttem, amikor leültem hozzá játszani. Elképesztő dinamikai tartományban lehet rajta játszani, valóban úgy reagál, ahogyan megütöd, és ez nagyon fontos. Nem kell mással törődnöm, csak hagyom szárnyalni a gondolataimat a hangszeren.