Zenélni...

Válogatás Pongrácz Zoltán a zene történetéről szóló előadásaiból 4. rész


2013. június 20. 15:18

A kiváló zeneszerző, karnagy és pedagógus 1961-64 között tartott előadásaiból wikipedia-án  Terckvart  által 2003-ban közétett anyag részletes információt tartalmaz.

 

A középkor egyszólamú világi zenéje [szerkesztés]
Szoros kapcsolatban van a lovagi költészettel. A lovag hármas szolgálata: Gottendienst, Herrendienst, Frauendienst. Lelkem az Istené, kardom a hazámé, szívem az asszonyoké - becsületem az enyém. Ez volt a jelszó, a művészet ennek jegyében folyt. Franciaországban a trouvairek, troubadourok(kitalálók) voltak a világi zene képviselői. Ezek már önállóan találják ki dallamaikat. A trubadúrok zöme magas társadalmi osztályokból kerül ki. Ők a zeneszerzők, szövegírók, előadók, de nem kísérik magukat, mert ezt méltatlannak tartják. Mindeniknek megvolt a kísérője, a jongleur vagy minstrel, aki lanton kísérte, de e-mellett még sokféle mutatvánnyal is szórakoztatta a közönséget. A dallam sajátságos bar-forma, A-A-B. Az „A” neve stollen - rövid, egyszerű rész, a „B” neve abgesang, mely hosszabb, cifrázott, kolorált.[3] A korszak vége felé a bar-forma kezd átalakulni A-A-B-B formára, melyben a „B” hosszúsága megegyezik az „A” hosszúságával. Legnevezetesebb szerzők: Thibaut, Oroszlánszívű Richárd,(I.Richárd), Adam de la Halle. Mintegy 1000 dal maradt ránk. A trubadúrok témái: canso - szerelmi dal; serena - esti dal; alba - hajnali nóta; sirventes - szolgálati dal, táncnóta, románc; pastourelle - pásztorének; planche v. plaine - sirató ének.
Németországban ennek az énekes rendnek feleltek meg a minnesängerek - a szó jelentése: szerelmi énekes. A nők szolgálata kerül ebben az időben előtérbe. Minden lovag köteles egy asszonynak hódolni. Ezek már nem kizárólag főúri körökből kerülnek ki, hanem polgári, sőt népi származásúak. Ők magukat kísérték lanton. Itt is a „bar”-formát használják, témájuk először a szerelem, később megjelenik a vallás és a politika. A leghíresebb nevek itt: Wolfram von EschenbachWalther von der Vogelweide,Gottfried von StrassburgHeinrich FrauenlobTannhäuser.
A középkori énekesek harmadik rendje a Meistersinger. Ez abban különbözik a trubadúroktól és minnesängerektől, hogy ők iparos céhekből kerültek ki. Ezek a céhek először egy-egy oltár díszítésére alakultak, később ipari egyesülések voltak, azután kultúrcsoportokká változtak. Ezekbe nem mindenki kerülhetett be. Felvételi vizsga után dalnokinas lehetett 1 évig, újabb vizsga után segédlegény, végül mestervizsga után ünnepélyes keretek között avatták mesterdalnokká. A vizsgázónak költőnek, zeneszerzőnek és előadóművésznek (hangszeren is) kellett lennie, ki saját éneklésének hangszerkíséretéhez is értett. Mindezek szabályait, elméletét is tudnia kellett. Ezek igen merevek voltak, s eltérni tőlük nem lehetett. A szabályokat a tabulatura elnevezésű táblákon őrizték, melyeket évente egyszer nagy körmenetekben vittek körül a városokban. Bar-formában írták dalaikat- A-A-B, de náluk a „B” rész erősen megnőtt és cifrázottá vált. Szövegük hasonlít a lovagi költészet szövegéhez, de megtoldják a mesterségükkel kapcsolatos témakörrel. Megjelenik bizonyos politikai vonatkozás is, rendszerint ellenzéki felfogásban, mely sokszor gúny formájában jelentkezik. A kötöttségek szigorúak, ez a céhrendszer fegyelméből ered. Különféle iparosok voltak köztük, a leghíresebb Hans Sachs, - cipész volt. A fent leírt három énekes rend kb.- 1200 és 1500 között élt és működött.
Németalföldi iskola [szerkesztés]
XV. század. Az 1400-as években új többszólamú stílus alakul ki, melynek helye a Németalföld. (Hollandia, Belgium, Flandria, Burgundia, Franciaország egy része, stb.) Itt alakultak ki különféle énekiskolák a székesegyházak mellett. (Antwerpen, Liège, Cambrai, stb.) Az 1400-as évek legkiválóbb zeneszerzői, kórusvezetői (pap-zeneszerző-kórusvezető) nyomán tovább fejlődött az éneklési mód. Három generáció alakult ki. Első a század első harmadában, második a század közepén, a harmadik pedig a végén.
1./ Gilles Binchois (Bensoa)(1400. k. - 1460.) a burgundi udvari zenekar tagja. Chansonjai és miséi kora egyik legjelentősebb komponistájává avatják.
Megközelítően vele egy időben működik Antoine Busnois (Bünoa)(?–1492), ki burgundi Merész Károly és Burgundi Mária kórusában énekelt. 77 művéről tudunk - köztük 3 mise és 2 magnificat. Művei három és négyszólamúak.
John Dunstable (angol, Dönstebl, (1380-1453) az első vezéregyéniség, a betfordi herceg szolgálatában állott és hosszabb ideig volt a Németalföldön. Kevés műve maradt hátra, melyek szigorúan egyházi jellegűek - misék, zsoltárok, motetták. Feltűnő, hogy nem az orgánumra, hanem a fauxbourdonra támaszkodik, de már komplikáltabb, mert szabadon kolorál.
Guillaume Dufay (Düfé)(1400. k.-1474. Cambrai). Ő az első klasszikus zeneszerző. Cambrai-i kanonok volt, a schola vezetője. Főleg egyházi műveket komponált, mellette kevés világi művet. Mint Dunstable tanítványa, átvette annak stílusát, és tovább fejlesztette. A szólamok melodikusabbak, bennük zenei szépségre törekszik. A szólamok számát egy kompozícióban nem tartja meg. Ezt a liturgia nem írta elő, tehát válogatott az eszközökben, ellentétekkel dolgozott (kontraszt). Hangzásban kezd közeledni a dúr-tonalitás felé. A modális hangnemekkel szemben előnyben részesíti az iont és az eolt, de művei még nélkülözik a funkciórendszert. Tudat alatt már a vezérhang kezd szerepet kapni. Sajátságos a misekompozíció-technikája. Megalapítója a chanson-mise típusnak. Népi jellegű intonáció is felfedezhető nála. Két népdalt előszeretettel használ fel. Az egyik: L’home armée (fegyveres ember v. rabló katona), a másik: Se la face ay pale (Ha arcom sápadt). Ezeknek dallamait megfelelő egyházi szöveggel látta el - applicatio. Több mint 100 év múlva is divatban voltak. (A zeneirodalomban több mint 50 L’home armée mise van, Palestrina is írt ilyet. Itt visszautalok a fentebb más szempontból példaként feltűntetett de la Rue által komponált misére.)
Dufay bizonyos szólamokat hangszerre képzel. Ezt onnan tudjuk, hogy nincs alattuk szöveg, és olyan effektusokat alkalmaz, melyek csak hangszeren oldhatók meg. Olyan hangszerrel játszottak, amely éppen kéznél volt és hangterjedelme megfelelt. A hangszín iránti érzék abban az időben még nem fejlődött ki. Elnyeri a Princeps musicae - a zene fejedelme - címet.
2./ Johannes Ockeghem (1430. k.–1495). Dufay technikáját folytatja és tökéletesíti. Műfajaik is azonosak, misék gregorián témára, sanzonmisék, motetták, zsoltárok, kisszámú világi mű. Polifon (polifon = sok hang) műveket írt. Nála alakul ki a dallam ráktükör és tükörrák formája, valamint az imitáció.[4] Az imitáci Időnként kadenciátépít be, hogy a zenei frázis be legyen fejezve, s hogy az énekes lélegzetet vehessen. Jellemző rá, hogy elkerüli a kadenciák különböző szólamokban való együttes megjelenését. Egyszerre csak egy szólamban van kadencia. Elve: ha minden szólamban egyszerre van kadencia, akkor cezúra jön létre. Ez stílussajátsága. Ez a sajátsága átment a másik generációra, sőt azon túl is. Szövegválasztása igényes, figyel arra, hogy a zene visszaadja a szöveg hangulatát. Ebben ő az első. Kortársai Princeps musicae–nek nevezték.
Jacob Obrecht - Hobrecht, Oprecht - (1452-1505) Okeghem művészetének folytatója. Új momentum, hogy holland népzenei anyag is található műveiben - jellemző motívumok, ritmikai elemek. Bevezette a discantkolorálást: a legfelső szólamban jelentkező dúrkolorálás, mely igen feltűnő. Az ő idejére esik a hangjegynyomtatás feltalálása, mely Ottaviano Petrucci (1466.-15399.) nevéhez fűződik. Igen nagy jelentőséggel bírt, mert meggyorsult a zeneművészet fejlődése. Eddig féltékenyek is voltak egymásra, titkolták a technikai fogásokat, ezért csak szólamokat írtak le, partitúrákat nem. A szerzők műveiket kiadják nyomtatásban - először szólamokat, később már partitúrákat is -, így a zeneművek gyorsan terjednek más városokban, országokban is. Petrucci képzett muzsikus volt, nyomtatás előtt bírálat alá vetette a zeneműveket. Csak modern műveket adott ki! Így a művészet nem halt meg szerzőikkel együtt.
3./ Josquin des Prés (1450.k.-1521.) Legnagyobb művésze a németalföldi iskolának. Szövegkezelés szempontjából fontos, hogy tekintettel van a helyes prozódiára, zene és szöveg hangsúlyának egybeesésére, hosszúság és rövidség helyes alkalmazására. Megszűnik a hangszerrel való szólamhelyettesítés, nem engedi a hiányzó szólam pótlását hangszerrel. Ő az első, aki alkalmazza az V7-VI álzárlatot, de ez nem funkció, hanem polifonikus szerkesztés. Megsejtette a funkciós szerkesztéstechnikát.
Heinrich Isaac (1450. k.–1517.) már Insbruckban működik, de teljesen átveszi a németalföldi zenei stílust. A frottola - népies hangulatú többszólamú dal, a madrigál és villanella elődje - műfajának első jelentős művelője.
Clément Jannequin (1485.k.-1560.) francia mester - Josquin des Prés tanítványa - a programatikus, leíró jellegű, illusztráló madrigál - program-chanson - megteremtője és legkiválóbb művelője. Ilyen jellegű mintegy 400 kórusműve közül kettőt említsünk meg: A csata, Majális. Ezeken kívül zsoltárokat, miséket is írt. A zenei gótikát kb. eddig számítjuk.
Renaisance - Humanizmus [szerkesztés]
XVI. század. Az 1500-as években két új szellemi áramlat kapott lábra. Az egyik a Reneszánsz , melynek fő jelentősége az, hogy a régi művészetek megújítására törekszik. Újjászületik a régi görög dráma és a képzőművészet. A Humanizmus az a szemléletmód, mely a világnézet középpontjába az embert állítja. Ez is vallásos korszak, de másképpen. Itt a földi élet az elsődleges.
Ez a két mozgalom és a vele kapcsolatos társadalmi változások a zeneművészet helyzetét is fokról fokra megváltoztatták.
  1. Szervesen belekapcsolódik a középkori zenébe - klasszikus polifónia,
  2. Kivirágzik a hangszeres muzsika és
  3. Kialakul az opera.
A németalföldi iskola után az énekkari zene ismét Itáliába tevődik át. Itt két irányzat áll szemben egymással: a római iskola és a velencei iskola.
Római iskola [szerkesztés]
Rómában a rendszerességet, logikus gondolkodást és a rajzot kedvelték, zenében a nép dallamait. Csak másodsorban fontos, hogy mi kerül a dallam alá. Jellemző a szigorúdiatóniaGiovanni Pierluigi da Palestrina (1525.v.-26. Palestrina-1594. Róma) a római iskola legfőbb alakja. (Palestrina a falu neve, ahonnan származik.) Korán bekerül a pápai énekiskolába, melynek később karnagya lesz. Kórusa Európa legkiválóbb kórusává válik. III. Gyula pápa felvétette a sixtusi kápolna énekes kollégiumába, annak ellenére, hogy nem volt pap, de halála után IV. Pál ezért kizárta. A pápai énekkar hanyatlani kezdett, néhány év múlva visszavették és élete végéig ott maradhatott. Ő a klasszikus polifónia legnagyobb alakja és a katolikus egyházi zene máig is legnagyobb zeneszerzője. Benne csúcsosodik ki az énekkari zene addigi fejlődése. Polifon szerkesztést alkalmaz, de függőleges - homofon - irányban is ugyanolyan művészi tökéletesség tapasztalható nála.
Sajátságos stílusjellemzői:
  1. Dallamívei alulról felfelé törekednek, a csúcspont után kissé visszahajlanak.
  2. Negyedhang mozgásban nem ugrik hangsúlytalan hangra, legfeljebb lép.
  3. Ha egyszerű hármashangzatokat használ, hiányzik a funkciórendszer. A basszus szekundokban halad lefelé, és minden hangjára egy hármashangzat esik.
  4. A disszonanciát elő kell készíteni, és fel kell oldani. Itt a disszonancia hangsúlyos ütemrészen van. Ezzel szemben átfutó disszonanciát hangsúlytalan helyre kell tenni, és nem szabad előkészíteni - terc-ugrás között fut át.
  5. Az imitáció, melyet Obrechtnél már említettünk, fontos szerepet kapott.
A szólamok utánozzák a már más szólamban elhangzott témát.
Négy fajtája van:
a/ Szigorú, - teljes s hűséggel utánozza a téma hangközeit
b/ szabad, - kis hangközkülönbségek megengedettek
c/ tonális - az eredeti hangnem megtartása - és
d/ reális imitáció - ha nem tonális imitáció, reálisnak nevezzük.
Palestrina műveiből a fentieken kívül Knud Jeppesen dán zenetudós sok egyéb szabályt leszűrt.
 
Zenetörténeti példa-9.jpg

Palestrina a polifónia megmentője. A tridenti zsinat eltiltotta a többszólamú éneklést, mert a néha 30-40 szólamú misék értelmetlenek, zűrzavarosak voltak. Palestrina ekkor írt egy ötszólamú misét, melyet Marcell pápának ajánlott - Missa Papae Marcelli. Ebben eleget tett minden polifon követelménynek, tekintettel van a harmonikus jó hangzásra, a szövegkezelés mintaszerű és mellette áhítatkeltő is. Ezt benyújtotta a zsinatnak, mely annyira művészinek találta, hogy visszavonta a tilalmat. A kikötés az volt, hogy a készülő új kompozíciókban azok az elvek érvényesüljenek, melyeket ebben a mintamisében tapasztaltak. Ha ez a nagy jelentőségű döntés nem születik meg, tekintettel arra, hogy a zeneművek többsége egyházi jellegű volt, a polifónia fejlődését gátolta volna.
Palestrina művei: Missa Papae Marcelli; Assumpta est Maria - cantus firmusa gregorián himnusz; L’homme armée; Missa ad fugam - mind a hat tétele kettős kánon, szoprán-alt és tenor-basszus kánon. E miséken kívül: Improperiák (Krisztus szemrehányásai a zsidóknak); zsoltárok; himnuszok (Báthori Istvánról szóló ötszólamú himnusz lengyel királlyá választása alkalmából); motetták; madrigálok. Világi műveit Gianetto álnéven tette közzé, mert a szerelmi költészettel való foglalkozást egyházi feljebbvalói rossz néven vették volna.
Motetta és Madrigal (madrigál). Mindkettő polifon szövésű kórusmű, a polifón szólamvezetés imitációval történik, ugyanazon szövegre azonos motívum kerül. Ennek az imitációs stílusnak Okeghem a kezdeményezője. Kettő közötti különbségek: a motetta egyházi szövegre készül, latin nyelvű; a madrigál világi szövegre készül, nemzeti nyelvű. Intonációja, technikája mindkettőnek ugyanaz. Kettő közötti különbségek: a motetta egyházi szövegre készül, latin nyelvű; a madrigál világi szövegre készül, nemzeti nyelvű. Intonációja, technikája mindkettőnek ugyanaz.
Palestrina művei 32 kötetben vannak összegyűjtve. Nagyságát már kortársai felismerték - Princeps musicae címen emlegették. Hatása, művészete nem múlt el halálával, még utána 200 évvel is érvényesül. A rokokó után egy ideig elfelejtették, hatása is halványul. A 20. sz. elején újra felfedezik, a mai kórusművészet is felhasználja vívmányait. Még harmónia-kötései is csak akkor tűntek el, amikor a funkciós rendszer előre tört, de nem kevés nyoma fedezhető fel pl. Liszt Dante-szimfóniájában, Giacomo PucciniTosca c. operájában, Kodály Zoltán Te Deumában, stb.
Orlando di Lasso (eredeti neve:Roland de Lassus)(1532.(Orlande de Lassus) Mons-1594. München). Ugyanolyan nagyszabású tehetség, mint Palestrina. De míg P. egész életét egyházi szolgálatban, a Vatikánban töltötte, Lassus bejárta egész Európát. Volt egyházi, udvari karnagy, színész, színigazgató. Magyarországon is megfordult, végül Münchenben telepedett le. Itt egy személyben egyházi és udvari karnagy volt a herceg szolgálatában. Stílusa nagy vonalakban Palestrináéval volt azonos, de őt többféle hatás érte, mondható, hogy többstílusú zeneszerző volt. Ha mélységében nem is éri el Palestrinát, főként a festőiség és a csillogó harmóniakincs terén túlmegy a római mesteren. Egyházi és világi művei különböznek egymástól. Nála más az olasz villanella, a francia chanson hangvétele, ismét mások német szövegre írt művei. Szabadabb természet, mint Palestrina. Magnum opus musicum c kötetében több száz motettát gyűjt össze. Több mint 2000 mű maradt fenn tőle. Bűnbánati zsoltáraiban (7) a fejlett német iskolát összekapcsolja a fauxbourdonnal (recitativo a kórusműben). Motetták; misék; madrigaleszkek; - Palestrinánál ilyen nincs. Zenés színpadi művek vidám szöveggel, melyekben minden zeneszám kórusmű - madrigál. Lasso időnként hangszert is használ, Palestrina soha. Nála a hangszer színező jellegű. Egyaránt sorolható a római iskolához és a németalföldi stílushoz. A németalföldi technikai hagyományokat átépíti a római iskolába. Az utolsó nagy mester a németalföldiek közül. Belga Orpheus-nak is hívták.
Velencei iskola [szerkesztés]
Velencében fényűzés uralkodik. A festészetben színpompa. A zenében elsősorban nem a dallamra, hanem a színekre támaszkodnak, kromatikussá válik. Nem mai értelemben volt ez kromatikus, példaként felhozható egy akkoriban kialakult akkordfűzés: G-dúr I. - E-dúr I.
Adrian Willaert (1452.-1505.) (Villárt) a velencei iskola megalapítója és egyben egyik legkiválóbb mestere. Másfél évtizedig II. Lajos udvari karnagya Budán. A mohácsi vész után Velencébe kerül, és végrehajtja nagyjelentőségű reformjait. Új effektusokkal kísérletez. Zeneszerző és karmester, sok tanítványa van. Bármilyen bátran kísérletez, előbb tanítványival írat új irányú kompozíciókat, először ők lépnek fel.
Nevéhez fűződik a kétkórusos technika. A velencei székesegyházban két karzat van. Mindkettőre állított énekkart és antifóna mintájára felelgettek egymásnak, de több szólamban. Váltakozva folyt az együtt éneklés és a felelgetés. Megteremti a madrigál új formáját, és ő fedezi fel az önálló hangszeres zenét, mint a kifejezési lehetőségek határtalan lehetőségeit. Tehát innen indul el a hangszeres muzsika, elsősorban az orgona. Először a meglévő énekkari kompozíciókat adták elő orgonán, később önálló orgonadarabokat komponáltak. Nevezetes Willaert Musica versa (különböző) c. gyűjteménye. Több szerző művei találhatók benne, diatonikus és kromatikus énekes és hangszeres muzsika.
A velencei iskolához tartoznak még Cipriano de Rore (1516.-1556.). A madrigál-műfaj fejlődésének szabott új irányt hang- és hangulatfestő törekvéseivel.
Meghatározó Andrea Gabrieli(1510.k.-1586.) és Giovanni Gabrieli - utóbbi Andreas unokaöccse - szerepe a zenekari muzsika létrejöttében. Ők írták az első zenekari műveket, melyeket sonata-nak neveztek - sonare= hangszeren játszani, cantare=énekelni. Musica sonata, musica cantata. Nem írták elő, hogy a szólamokat milyen hangszer játssza, olyan hangszereket alkalmaztak, melyek éppen rendelkezésükre álltak. Még ekkor sem fejlődött ki a hangszín iránti érzék. Hangszeres műveik jelentős része toronyzene. Ezeket nagy ünnepeken – pl. királyválasztás alkalmával játszották.
Carlo Gesualdo (1560.k.-1613.) Venosa hercege, gyilkos, (hűtlen feleségét bérgyilkosai szeme előtt ölik meg, ettől kezdve csapongó szenvedélyeinek rabja, míg második felesége megmérgezi) zeneszerző , a 16. sz. végén kibontakozó kromatikus-iskola legradikálisabb tagja. Habzsolja a nem várt harmóniai hatásokat, zenéjében korlátlan szabadsággal kapcsolja össze a hangzatokat. Korábban volt már szó a humanizmus és a reneszánsz görög drámát megújító törekvéseiről. A zenében is ez volt a cél.