Zenélni...

Válogatás Pongrácz Zoltán a zene történetéről szóló előadásaiból 5. rész


2013. június 20. 15:20

A kiváló zeneszerző, karnagy és pedagógus 1961-64 között tartott előadásaiból wikipedia-án  Terckvart  által 2003-ban közétett anyag részletes információt tartalmaz.

 

Az opera kialakulása [szerkesztés]
Bardi gróf volt e mozgalom elindítója. Firenzei házában a legjelentősebb művészek és tudósok fordultak meg. Zenei emlékek és történeti tudás nélkül egyik tévedést a másik után követték el. De éppen így alakulhatott ki az opera.
Opera széria [szerkesztés]
Bizonyos gyökerek voltak a középkorból. Ilyen volt a sacre rapresentazioni - szent előadások. 1200-1300-tól voltak divatban a székesegyházakban, ünnepek alkalmával. Az ünnep témakörének megfelelő drámát adták elő. A szentély volt bedíszletezve. Háromsíkú színpad volt:
  1. földszint = pokol;
  2. 1.emelet = föld;
  3. 2.emelet = mennyország.
Mindhárom szinten ment a játék, aszerint, hogy hol játszódott le. Reális színjátszás folyt, pl. Ádám és Éva meztelenül játszottak. Viszonylag fejlett színpadi gépezeteket is használtak. Részint prózában beszéltek, az emelkedettebb részeknél ének hangzott fel, szóló vagy kórus. Kezdetben egyszólamú gregorián, később többszólamú éneklés folyt. Sok esetben a székesegyház előtt játszottak.
A másik gyökér a favola pastorale - népi játék. Falusi környezetben népi szereplők adták elő pásztorélet témájú darabjaikat falvak piacterein. Később városokba is bevitték, rendszerint májusban - maggio musicale (zenés május). E két gyökér volt a komoly operák őse.
Opera buffa [szerkesztés]
A harmadik gyökér a vígoperához vezetett. Ilyen volt a madrigaleszk - madrigálszerű stílusban írt mű - és a bolondok ünnepe vagy szamárünnep, valamint a pogány rómaisaturnalia - (úgy tartották, hogy Saturnus idejében volt az emberiség aranykora), mely két napig tartott, s ezen a két napon minden fordítva történt, - szintén a vígopera ősei. A kereszténység idejében más tartalmat kapott. Annyira fordított volt minden, hogy a rabszolga ült az asztalnál, a körmenetet a város legnagyobb csirkefogója vezette a templomba, ahol a misét parodizálták nagy nevetéssel a papság jelenlétében. Zene is volt. Később a baseli zsinat 1510-ben ezt a botrányok miatt betiltotta. Ilyen gyökerei voltak az operának.
Az opera szerkezete és előadása [szerkesztés]
Bardi grófnak nem volt pontos leírása a görög drámáról, a görög zenét sem ismerték, ezért következtetésekre voltak utalva. Következtetéseiket az előbbi gyakorlatokkal összekapcsolták, s így kialakult egy sajátságos műfaj, mely ezektől merőben eltért. Rengeteget tévedtek, de hasznos volt ez, mert sok új dolog jött létre, például a recitativo és a zene más különféle alkalmazásmódjai.
Ekkor született meg a monodia - egy ember énekelt egy akkordikus hangszer kíséretével. Igy jött létre az akkordikus homofon zene. Mi tette ezt szükségessé? A madrigaleszk egyéni érzelmeket tömegben mond el (kórus), pedig jobb, ha ezt maga az egyén adja elő.
A zenekar 3-4 tagból állott, egy akkordikus és 2-3 dallamvivő hangszer - viola, oboa, vagy más. A mű első száma az intrada - bevonulás - volt, nem nyitány. Függöny nem volt. Ezután következik a prolog, mely versben vagy prózában elmondja, kiről, kinek szól, miért készült, kinek a tiszteletére. Ezután indul meg a cselekmény. A cselekményt, a történéseket a recitativók vitték előre, recitativókat egy csembaló kísérte. Neve a csembaló hangja miatt, - mellyen itt-ott egy-egy rövid akkord szólalt meg, hogy az énekest hangnemben tartsa, vagy modulálni segítse - secco recitativo - száraz recitativo - volt. A recitativónak dallama van és a beszéd ritmusát követi. Kórusszámokat vagy önálló zenekari szonátákat és balletteket - ballare = táncolni - iktattak közbe, tehát egy színpadi mű több önálló műfajból állott. Opus = mű, opera (többesszám) = művek. Utolsó szám az apotheosis - megdicsőülés. Vagy egy szereplő, vagy egy eszme, esetleg az a személy dicsőült meg, akinek az operát írták. A vígoperát e helyett az un. licenza zárta be. Az összes szereplő - még az is, aki meghalt - együtt jött ki a színpadra és együtt énekelték el a mű tanulságát.
A régi olasz opera tárgyát a görög-római mitológiából vette. Istenek története, favola-pastorale. Akkoriban ugyanazt a történetet minél művészibb módon többször dolgozták fel. Két kedvelt téma volt Orfeusz és Euridiké, Daphne. Mindkettőből 40-50 opera van, ezek még a legújabb korban is kísértik a zeneszerzőket, kik közül elég Offenbach és Richard Strauss nevét megemlíteni.
Orpheus, egy mondabeli trák költő-zeneszerző-előadóművész, a történetben Euridikét vette feleségül, aki az esküvő napján viperamarástól meghalt. O. bolyongott, elhatározta, hogy leszáll az alvilágba és visszahozza Euridikét. Különböző kalandok (pl. Cerberus) után le is került. Lantjával még Hadest, az alvilág királyát is megbűvölte, s az visszaadta Euridikét azzal a kikötéssel, hogy csak egymás mögött haladhatnak, és nem nézhetnek egymásra, míg fel nem érnek. Euridike szerelmesét hűtlenséggel vádolta, Orpheus magát igazolván nem tudta betartani a tilalmat, s így E. másodszor is meghalt. Ettől kezdve kétfelé ágazik a történet: vagy halva marad, vagy a szerelem istennője feltámasztja. Az apoteózisban a művészet dicsőül meg.
Daphne csinos pásztorlány, ki hű volt vőlegényéhez. Szemet vetett rá Apollon isten, de nem ért célt. Ezért isteni hatalmánál fogva babérfává változtatta. Ahogyan a nap süti a fát, úgy öleli Apollon - napisten - Daphnet.
A halál átváltozás - metamorphosis, mely minden tragédiában jelen van. Kiindulás a sír, valóságosan vagy áttételesen (hullámsír, metamorfózis). A Dionysos-féle mese a valláshoz kapcsolódik (isten). A profán élet sír körüli játékai: az ősember a sírnál eljátszotta a halott történetét - énekek; halotti táncok. Az ókori tragédiában mindig jelen van a halál. A keresztény tragédiákban Krisztus sírja - közvetlenül vagy áttételesen - képezi a történet alapját. Minthogy minden tragédia a halálhoz vezet, a főhősnek el kell buknia. Elbukását szükségszerűen okozzák a történetben összecsapó szenvedélyek, akaratok. Egyes esetekben más hal meg, a főhős pedig erkölcsileg semmisül meg (Bánk bán, Pizarro). Az akaratokat emberek személyesítik meg.
Ellentéte az opera buffa - komédia, vígopera. Nagy különbség a kettő között, hogy a tragédia hőse nagy jellem, szimpatikus, részvétet kelt, a komédia hőse gyenge jellem. A komédia szélsőséges formája a bohózat. A komédia illúzióban ringat, a bohózat megfoszt az illúziótól. Az opera semiseria a kettő vegyülete, komoly és víg jelenetek váltakoznak benne. Első operaszerzők: Peri; Antonio Cesti; Cavalli - Bardi gróf környezete. A műfajt akkoriban dramma per musica, melodramma, favola pastorale nevekkel illették. Ezeknek az operáknak nagy részét recitativók - secco recitativo - alkotják, közben-közben néhány egyszerű kórust hallani.
Kezdetben nem voltak operaházak. Az előadások főúri palotákban felszerelt alkalmi színpadokon zajlottak le. A nézőteret a színpadtól már függöny választotta el rolószerűen. Ezen művészi festmények voltak. Módosabb főuraknál a festmény rendszerint változott, az előadásra kerülő mű egy jelenetét ábrázolta. A színpad valamivel magasabb volt, mint a nézőtér, díszletezése pazar - mai szemmel nézve primitív. Először felfüggesztett vásznak voltak festve. Volt hátsó kulissza és voltak oldalkulisszák. A világítást nagy fáklyákkal oldották meg, vagy gyertyákkal, a színpad mögött képzett fényt nagy tükrökkel vetítették be a színpadra. Később görögtüzet használtak, ha nagy fényre volt szükség.

Az operaház fejlődése [szerkesztés]
Ma kétféle színpad van: süllyesztett- vagy forgószínpad. Előbbiben a színpad lesüllyed, alatta vasvázas gépi berendezés működik, amellyel részleteiben és egészében is lesüllyeszthető, jobbra, balra és hátra is mozgatható, az egész eltolható. Forgótechnikánál a színpad jelentős része tengely körül fordítható. Először kézi erővel végezték a forgatást, ez is gyorsan működtethető, később áttértek a gépi mozgatásra. Hátránya, hogy lefelé nem lehet építeni a színpadot.
A díszletek kezdetben felfüggesztett vásznak voltak, később beépített díszleteteket alkalmaztak, pl. ház, stb. Vannak még bútorok, kellékek. Egy időben valódi bútorokat, kellékeket használtak (gyöngysor, karperec). De a valódi sok esetben nem mutat úgy, mint a hamis. (Pl. egy Luther-korabeli biblia szakadozott.) Ma már hamisított kellékekkel dolgoznak. A fényt is egy idő után karbidlámpával, még később villannyal szolgáltatták. Többféle színpadi világítás van: rivalda (különböző. színű körtesor); szuffita (felső világítás, a mennyezeten lóg, ez is többszínű), ilyen van a színpad elején, közepén, hátul, néha 4-5 sor is van; oldalreflektorok tornyokban vannak elhelyezve, lehetnek fixek és mozgathatók, ilyen a nézőtéren is szokott lenni; a fejgépek - kopf - állvány körül különféle szögben forgathatók. Zsinórpadlás - ma már 4-5 emeletnyi magasak is lehetnek. Függesztett díszleteket lehet felhúzni-leereszteni. Súgólyuk. A súgás először oldalról történt, ma a színpadnyílás közepén van. Operánál sokszor kiabálni kell, hogy az énekesek meghallják, a nézőtérre mégsem hallatszik ki. Olaszországban a súgó dirigálja az énekeseket, ritmust üt, a karmester csak a zenekarral törődik. (*Én hazai operaelődásokon mindig azt látom, hogy a karmester az egész zene-együttest, -szólisták, énekkar, zenekar - irányítja, sok esetben még a szereplők mozgását is (ilyet Ferencsik Jánostól láttam). Olaszországban nem voltam.) A zenekar először nem volt árokban, csak később süllyesztették le, mert egyfelől a zenekar hangja elnyomja az énekhangot, másfelől a zenekari lámpák zavarták a nézőket. A zenekari árokban a zenészek dobogókon ülnek, a vonósoké a legmagasabb. A rezonanciát és a hangszerek közötti akusztikai különbségeket így egyenlítik ki. Legmélyebben az ütősök és a rézfúvók ülnek, néha a színpad alatt. Ezt manapság már hangmérnök számítja ki. Bayreuthban van a legtökéletesebb elhelyezés, az egész zenekar a színpad alatt ül, a hangot visszaverő felületek vetítik a színpadra, onnan lehet hallani a nézőtéren. A zenekari világítás nem semlegesíti a színpad fényeit.
A nézőtér kezdetben a palota egy nagy terme volt - nem sok hallgatónak jutott hely. Később színházakat építettek. 1600 körül vezették be a páholysort. Ezek nem voltak egyforma nagyságúak és díszítésűek. A páholy mögötti szobába benyílás volt, ezen keresztül lehetett a szomszéd páholyokba ellátogatni. Szokás volt a vizitelés. A milánói Scalaban a páholyok még ma sem egyformák. Az uniformizálás egyébként mintegy 100 éves. (*Ez az előadás az 1960-as években hangzott el.) Wagner óta a nézőtér lejtős.
A művészi személyzet legfőbb vezetője a karnagy, mellette voltak a karmesterek. Ma: zeneigazgató és karnagyok. Néha pótkarmesterre is szükség van, pl. háttal álló énekkar esetén. Ezt korrepetitor szokta ellátni. Kb. 30 éve pendulát - villanykarmestert - használnak. Ennek vagy a karmester, vagy az üstdobos nyomogatja a billentyűit. Ma már televíziós megoldás is van. Az I., vagy II. emeleten szokott lenni az orgona. Az orgonista penduláról olvassa le a tempót.

Az opera terjedése [szerkesztés]
Bardi grófék kísérleteinek híre más országokba, más karmesterekhez is eljutott, így terjedt el az opera.
Claudio Monteverdi (1567. Cremona - 1643. Velence) olasz orvos fia. Ingegneri növendéke volt, aki viszont Palesrinánál tanult. Így Monteverdi művészete közvetlenül kapcsolódik Palesrina stílusához. Még fiatal, amikor első madrigálkötete megjelenik. Ezzel tűnik fel, s nemsokára újabb madrigálfüzetet ad ki. Vincenzo Gonzaga mantuai hercegnél udvari muzsikus. Gonzaga kiváló uralkodó, nagyon pártolja a művészeteket, Tassot is segítette. Mellesleg nagy szoknyavadász (Verdi: Rigoletto). A mantuai hercegnél először csak zenekari tag, később helyettes-karnagy, majd karnagy és udvari zeneszerző. A herceg seregei a török elleni harcban Magyarországon is táboroznak - Szolnok, Eger -, ide Monteverdi is elkíséri. Esztergom mellől indulnak Visegrád visszafoglalására. Ekkor írta a Visegrádi Te Deum-ot.
Gonzaga megbízást adott Monteverdinek, írjon olyan operát, mellyel Bardiékat túlszárnyalja. Ekkor írta meg az Orfeo-t, mely merőben más, mint Cavalli és Cesti operái. 40 tagú zenekart használt - hárfák, lantok csembalók, gambák, hegedűk, stb. Sokat adott a hangszínekre. (Kŕenek és Respighi áthangszerelték, mert ma nem volna előadható a régi hangszerek miatt.) Peri és Cesti operáinál sokkal drámaibb, sok felesleges sallang elmarad, a dramaturgia a helyén van. Különféle zenei effektusokat alkalmaz, pl. a hegedűn pizzicato és tremolo - a reszkető kéz sebességét utánozza. Ezt ugyan 11 évvel korábban Biagio Marini már megpróbálta, de csak kamarazenekarban, és csak egy hegedűn alkalmazta. Monteverdi az egész vonószenekart tremolóztatja. Ezen kívül is számos technikai újítás fűződik nevéhez.. A recitativo már nem egyszerű szavaló ének, sokkal kifejezőbb.
Monteverdi is megkomponálja Orfeus és Euridike történetét. Ebben deklamáló szólamai engedelmeskednek a zene belső törvényeinek is Drámailag, zeneileg egyformán élő dallamok ezek. Példamutató nagysága abban áll, hogy hőse az ember. Az opera befejező jelenete Monteverdi elképzelése szerint: Orfeust bacchánsnők tépik szét és feljut az Olymposra. A kor ízlésének jobban megfelel azonban a második változat, mely szerint Apollo száll le érte a Földre és felemeli az Égbe. Az Orfeo sikere után évente új operát vagy táncot írat vele a herceg, aki külön színházat rendezett be a palota egyik szárnyában. Az énekeseket egész Olaszországban toborozza, pár év alatt a legjobb társulat alakult ki.. Ez a színház később kicsinek bizonyult, akkor fából építtetett színházat. Monteverdi operáinak általában 3 bemutatója volt: 1./ A hercegnek, családjának és előkelő idegeneknek. 2./ A város gazdag kereskedőinek iparosainak. 3./ A palota cselédjeinek, a város szegényei számára, sőt rabokat és zsidókat is meghívott. Újabb kísérletei is vannak: pl. Tankréd lovon ülve énekel; lamentot - sirató - épít be az operába. Mintegy 300 madrigált, motettákat és miséket is írt, kb.20 operájából csak 4 maradt ránk.
Monteverdi kétstílusú zeneszerző. Prima pratica (első módszer) Palestrina-stílus - az ellenpont szabályainak betartása a legfontosabb. Seconda pratica (második módszer) - a zene a szöveg tartalmát, az abban tükröződő érzelmeket adja vissza, a zene legyen a szöveg hű szolgája. Ez a két stílus élesen elválasztódik. Az elsőben továbbfejleszti Palestrina stílusát, pl. a dallam felugorhat, disszonanciák előkészítés nélkül is beléphetnek, a szeptim is következhet előkészítés nélkül. Mindegyik madrigál ötszólamú vegyes kar, a dallam a legfelső szólamban van. Ez is polifon ugyan, de a legfelső kiemelkedik. Tehát egy ember is előadhatja úgy, hogy a legfelső szólamot énekli, a többit csembalón játssza. Leghíresebb madrigáljai: Ecco mormoral l’monde; E scogava con lesbelle. A második már nem reneszánsz, hanem barokk. M. dicsőségének tetőpontjának idején meghalt a herceg. Az új uralkodó nem volt nagy műpártoló, ezért Velencébe költözik, pap lesz. Egyházi műveket , miséket, motettákat, zsoltárokat ír főleg, de az operához nem marad hűtlen. Megnyitják az első nyilvános operaházat. Az első történelmi opera Poppea megkoronázása, - Monteverdi szövegírója, Busenello az opera témáját Tacitustól vette - melynek hőse Néró, aki feleségét elűzi, tanítóját, Senecát kivégezteti, hogy kedvesét, Poppeát trónra ültethesse. E művében bizonyosodik be, hogy a műfaj legnagyobbjaival: Verdivel, Musszorgszkijjal, Wagnerrel egyenrangú. Itt találkozik össze a reneszánsz és a barokk művészet.