Zenélni...

Zenélni a Hangfoglaláson


2013. szeptember 23. 09:36

Nyolcadik alkalommal várta a zene szerelmeseit a Hangfoglalás a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban október 4-től 6-ig. A megszokott hangszer- és hangtechnikai kiállítást, illetve koncerteket felvonultató megarendezvény – mely a Zenélni kampány része - idén klubfesztivállal, szakmai konferenciával és egy díjkiosztóval is kiegészült. A három nap alatt minden program ingyenesen volt látogatható.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központ ’A’, ’B’ és ’C’ csarnokában rendezték meg a Hangfoglalás kiállítást. Közép-Kelet-Európa legnagyobb zenei demonstrációján több tízezer hangszert próbálhattak ki a látogatók, emellett betekintést lehetett nyerni a legmodernebb hang-, fény- és színháztechnikai berendezések világába. A rendezvényen több, mint 200 zenei program, koncert és közönségtalálkozó várta az érdeklődőket.

A SYMA csarnokban három napon át nemzetközi szaktekintélyek részvételével rendezték meg a Zenélni Konferenciát. Célja a közös pontok megtalálása a zenei kultúra elősegítése érdekében. A beszélgetések számtalan témát feszegettek, többek közt a Zenélni kampánnyal történő összefogást, a kultúra támogatottságát, az európai klubhálózat helyzetét és a zenei oktatást, szakképzést.

A Hangfoglalást szervező Hangszeresek Országos Szövetsége (Hanosz) egy nagy újdonsággal is készült, ugyanis díjazni kívánta a hazai szakma kimagasló szakembereit, zenészeit. Zenélni Díjat adott át 13 kategóriában: zenepedagógusnak, három zenésznek, énekesnek, zenekarnak, hangmérnöknek, hang- és látványtechnikusnak, zenei újságírónak, és egy olyan személynek, aki sokat tett a zeneiparért.

Egy régi hagyomány is visszatért idén a Hangfoglalás programjába. A SYMA csarnokban zajló események mellett október 4-én egy klubfesztivál is része volt a rendezvénynek, méghozzá a Dürer Kertben. A blues-tól a dub-on keresztül a breakbeat-ig tartó műfajkavalkáddal mutatkoztak be hazai, cseh, szlovén, francia, és olasz csapatok. Színpadra lépett Szlovénia legismertebb elektro csapata, az Ewok, az arab és berber zenei világot elektronikával vegyítő francia Fedayi Pacha, illetve a Dubby- breakbeat, dub, jungle, és reggae műfajokat egymásba keverő cseh partyarc, Mikkim.

A Hangfoglalás minden programjára ingyenes volt a belépés. A rendezvény a Hanosz által indított, nagyszabású Zenélni kampány részeként zajlott. Célja, hogy partnereivel – a Kőbányai Zenei Stúdióval, az Artisjus-szal, a Szerzők Egyesületével, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségével és a Nemzeti Művelődési Intézettel – népszerűsítse az élő zenét.